Make each minute in a meeting worth

Press an Enter for your career! And hold it!

Knowing where you should go, and plan for it.

EMLÉKEZNÜNK KÖTELESSÉG

MEGHÍVÓ A BUDAI KITÖRÉS EMLÉKTÚRÁRA

A mai súlyosan beteg társadalmunk még az emlékezéseket sem úgy csinálja, ahogy kellene.

BETEG TÁRSADALMUNK TÜNETEI

Az elmúlt harminc évben rá kellett jönnünk, hogy már ünnepelni sem tudunk. A nemzeti ünnepek megrendezésének is mély hagyományai vannak, de az utóbbi évtizedekben ezeket elfeledték teljesen, mind az állami rendezvényeknél, mind a helyi közösségi rendezvényeknél. Most már ott tartunk, hogy március 15-ét a legtöbb helyen, iskolákban, városi rendezvényeken és másutt, már nem az adott napon, hanem előtte való napok valamelyikén rendezik meg, s erre mindig találnak valami „korszerű” magyarázatot. A történelmi megemlékezéseknél is súlyos bajok vannak. Itt sem az adott helyszínen emlékeznek, ahol illő és kötelező lenne, hanem más, távolabbi helyszíneken. Az 1945-ös budai kitörés teljesen a feledés homályába merült több mint négy évtizedig, mígnem az MNA egykori vezetője, Györkös István nemzeti hagyományőrzés okán feltámasztotta ezt a hősi napot, s 1997. február 11-én, méghozzá a Várban lévő Kapisztrán téren volt az első megemlékezés, a Becsület Napja néven. Utána még ugyanezen a helyen, 1998-ban és 1999-ben is volt emlékezés. Mindig nagyobb és nagyobb létszámmal sikerült ezt az évfordulót megtartani, mígnem a cionista irányítás alatt lévő rendőrség beavatkozott és durva erőszakot alkalmaztak a magyar fiatalok ellen. Ennek az lett az eredménye, hogy az emlékezőket – szó szerint – kitiltották a Várból és kénytelenek voltak külső kerületekben emlékezni. Az utóbbi években már hagyománnyá vált, hogy az emlékezők -ilyen keserű előzmények után - kimennek a budai hegyekbe és onnan indulnak menetben egészen addig, ameddig a hajdani hősök is eljutottak.

VISSZA KELL TÉRNI A MAGYAR KIRÁLYI VÁRBA

Társadalmi-történelmi rendezvényt csak be kell jelenteni, még engedély sem kell. Persze a cionista vezetésű rendőrség, ha be akar tiltani ilyen eseményeket, akkor hazudoznak „közlekedési” és egyéb kitalált okokat a tiltásra. Kivéve, ha a kommunisták vagy zsidók akarnak valahol ordibálni és hőzöngeni, azt bármikor megengedik. Egy szó mint száz, a Várból indultak a hajdani hősök és ott is kell megtartani a fő emlékezést. Hogy aztán utána a történelmi útvonalon még tovább is haladnak, az más kérdés, de a Vár helyszínét nem szabad föladni. Arra senki se számítson, hogy a Magyar Honvédség majd tart hivatalos emlékezést, mert nekik a nemzeti szellem még mindig tiltva van. Miért fél a mindenkori hatalom az ilyen háborús témába tartozó emlékezésektől? Elsősorban amiatt, hogy az emlékezők kimondják az igazságot, a megtörtént eseményeket. Ettől retteg még mindig a cionista-kommunista hatalom. Ne adjuk meg nekik azt az örömöt, hogy ők mondják meg nekünk, hogy mi mire és kikre emlékezhetünk. Kép:korábbi emlékezések a Várban és a Hősök terén

Tags: 

MAGYAR OLDAL havilap előfizetése

Tudositok

MAGYAR OLDAL

Szavazás

MIT CSINÁL MAJD AMERIKA ÉSZAK-KOREÁVAL?
Megelőző fegyveres csapást mérnek a kommunista államra
39%
Tárgyalásokat kezdeményeznek a kommunista Koreával
22%
Megvárják amíg a kommunista Korea megtámadja valamelyik országot
39%
Összes szavazat: 18

Hozzászólások a cikkekhez:

Bejelentkezés

RENDELHETŐ KÖNYVEINKBŐL

Dicsértessék a butaság címmel, a Zsarátnok könyvek sorozatból leleplezi a katolikus egyház sok-sok bibliai hazugságát. A Führer birodalma nélkülözhetetlen alapmű. Cey-Bert Róbert Attiláról szóló könyve nagy hiányt pótol be, érdekfeszítően és olvasmányosan. A Liberalizmus bűn szól a könyv címe, de sajnos nálunk még a szó tartalmával sincsenek tisztában, hát még  ennek  az irányzatnak igen káros hatásaival, ami Magyarországon most uralkodik. Hitler beszédeit olvasva új világ nyílik meg előttünk, hiszen klasszikus szerzőről van szó, akit eddig csak mocskoltak. Egy üres zsák nem áll meg magában címmel, igen jó leleplező mű a gázkamra hazugságokról. Szovjet Oroszország címmel a bolsevik paradicsom pokla tárul a szemünk elé. Henry Ford A Nemzetközi zsidó című műve szintén alapmű. Hitler háborúja című könyv leleplezi azt a sok hazugságot, amit erről a témáról összehordtak. A képanyaga is rendkívül értékes. Végül az 1946-os Nürnbergi bosszúper eddig elhallgatott részletei máig szóló üzenetekkel, hogy mire voltak képesek a demokrata bűnözők.

RENDELHETŐ KIADVÁNYOK

 A könyv ára postaköltséggel együtt 6000 Ft, a Magyar Oldal előfizetőinek 5400 Ft

A könyv részletei az októberi számban olvashatók.

Magyar Oldal oldal előfizetéséről

A Magyar Oldal több évig volt a Facebookon, de 2016 márciusában teljesen jogtalanul törölték. Volt Facebook-os olvasóinknak azt javasoljuk, hogy a nyomtatott Magyar Oldalt vásárolják meg az újságosoknál, de elő is lehet fizetni. A lap nem csak elhallgatott témákkal foglalkozik, hanem olvasói véleményeket is közöl. Ezen az oldalunkon is hozzá lehet szólni a témákhoz.

Magyar Oldal legfrissebb számának tartalmából

A Magyar Oldal 2017 januári számának tartalmából: 

Emlékezés az ártatlanul kivégzett Bárdossy Lászlóra, a magyar királyi miniszterelnökre - Immár 72 éve nincs emléktábla a Markó utcai fogház falán, ahol a háború után több ezer magyart végeztek ki ártatlanul a bosszúállók, közöttük volt négy magyar miniszterelnök is - Ma időszerűbb mint 1956-ban - 1956-os írás a zsidókommunisták jellemzéséről - Kötelezettség nélkül nincs jog - Ősi koronázó városunk Pozsony - A faji származás a lényeg - 120 éve született Szálasi Ferenc - Sortűz az országház előtt, 1956-ban - Elég volt a pártrendszerből - Nem működik a képviseleti demokrácia - Nagy Imrov a tömeggyilkos - Levették a képernyőről - Magyarországon rablógazdálkodás folyik.