Make each minute in a meeting worth

Press an Enter for your career! And hold it!

Knowing where you should go, and plan for it.

mocsokrácia

Most_nem_arról_az aranyról van szó, amit az USA 1946-ban visszaadott hazánknak, azaz a Rákosi-féle köztörvényes bűnözőknek. Most másik aranyról van szó. Arról amit a Kádár-korszak idején halmoztak föl, de szőrén-szálán eltűnt az MNB-ből...Érdekes módon ezt eddig senki sem feszegette. Ha volt nagy lopás, akkor ez az volt. Kép: MH mai címlap részlete

GÁNCS PÜSPÖK SZERINT TÖRŐDJÜNK BELE AZ ERŐSZAKBA?

Épületes húsvéti szöveggel jött elő az evangélikus püspök, mintha elfelejtette volna, hogy Jézust ártatlanul és erőszakkal végeztették ki a zsidók. Úgy látszik ez nem jutott a püspök eszébe. Erőszakra nem szabad erőszakkal válaszolni? Javasoljuk az okos püspöknek, hogy akkor nézzen utána annak, hogy az államok miért tartanak fönn ERŐSZAKSZERVEZETEKET? Azért, elsősorban, hogy minden ország megvédje saját nemzetét, népét és hazáját az ellenségtől. De úgy látszik az okos püspök szótárából az ellenség szó is hiányzik.

MÁR SZÉLES GÁBORT IS LETILTOTTÁK SAJÁT OLDALÁRÓL

Az elhíresült netes szolgáltató nemcsak a Magyar Oldalt tiltotta le, hanem Széles Gábor vállalkozó oldalát is, pedig neki saját házi zsidótévéje is van, az EchoTV. Az Origo oldal közölte széles panaszait, aminek képeit itt adjuk le.

AKTUÁLPOLITIKAI KEREKASZTAL

Minden józanul gondolkodó és cselekedni akaró olvasónk figyelmébe ajánljuk a HunTV legutóbbi adását, ami az alábbi linken érhető el:

http://huntv.info/tv/aktualpolitikai-kerekasztal-36/

Ha összevetjük a külföldi piszkosságokat a hazaiakkal, akkor a hazai mocskos helyzetről sokkal súlyosabb dolgok derülnek ki, mint amik külföldön borzadályt keltenek.

TELJESEN ELHALLGATTÁK A KOMLOMEDIA MŰSORÁT

Az alábbi videót végig kell nézni, mert sok fogalmat helyretesz a szakértő és a végén még azt is elmondja, hogy mit kéne tennünk.

MARCSIKA MEGLÉPETT, JÓ MESSZIRE

Marcsika neve elhíresült a sajtóban, a karcagi csalások miatt. Csodálatos módon az engedély nélküli banki tevékenységet évekig folytathatta büntetlenül. Arról sem hallottunk, hogy Marcsikát az Interpol körözné-e? Mennyi vérdíjat tűztek ki a fejére? Az viszont kiderült, hogy Karcag városában nagy köztiszteletnek örvendett Marcsika és a város vezetői, fejesei csupa jót mondtak róla, még most is! Marcsika fölöttébb ügyes volt. Állítólag semmilyen vagyona nincs, amit az Állam most lefoglalhatna...A legundorítóbb az egészben, hogy Marcsika jellegzetes képét egyetlen tévé sem közölte, vagy ha igen 0.0001 mp-ig és piciben....A mellékelt képet a rendőrség tette közzé, de semmi hír arról, hogyan áll a nyomozás.

CSAK A MAGYAROK VETHETNEK VÉGET A PÁRTRENDSZERNEK

A Közéleti Kerekaszatal immár 20. adásához ért, ebben fejtik ki a bűnöző pártrendszer lényegét és felszámolásának a sürgősségét. Kép.huntv

http://huntv.info/tv/aktualpolitikai-kerekasztal-20/

A fenti oldalnak van Facebook oldala és van már saját oldala is, ahová be lehet írni a fórumba is! Ez utóbbi oldal még kísérleti szakaszban van.

Az új oldalt a Google keresője nem adja ki...

PÁRTOK NYET! ELÉG VOLT A BŰNPÁRTOKBÓL!

Oldalak

Feliratkozás RSS - mocsokrácia csatornájára

MAGYAR OLDAL havilap előfizetése

Tudositok

MAGYAR OLDAL

Szavazás

MIT CSINÁL MAJD AMERIKA ÉSZAK-KOREÁVAL?
Megelőző fegyveres csapást mérnek a kommunista államra
75%
Tárgyalásokat kezdeményeznek a kommunista Koreával
0%
Megvárják amíg a kommunista Korea megtámadja valamelyik országot
25%
Összes szavazat: 4

Hozzászólások a cikkekhez:

Bejelentkezés

RENDELHETŐ KÖNYVEINKBŐL

Dicsértessék a butaság címmel, a Zsarátnok könyvek sorozatból leleplezi a katolikus egyház sok-sok bibliai hazugságát. A Führer birodalma nélkülözhetetlen alapmű. Cey-Bert Róbert Attiláról szóló könyve nagy hiányt pótol be, érdekfeszítően és olvasmányosan. A Liberalizmus bűn szól a könyv címe, de sajnos nálunk még a szó tartalmával sincsenek tisztában, hát még  ennek  az irányzatnak igen káros hatásaival, ami Magyarországon most uralkodik. Hitler beszédeit olvasva új világ nyílik meg előttünk, hiszen klasszikus szerzőről van szó, akit eddig csak mocskoltak. Egy üres zsák nem áll meg magában címmel, igen jó leleplező mű a gázkamra hazugságokról. Szovjet Oroszország címmel a bolsevik paradicsom pokla tárul a szemünk elé. Henry Ford A Nemzetközi zsidó című műve szintén alapmű. Hitler háborúja című könyv leleplezi azt a sok hazugságot, amit erről a témáról összehordtak. A képanyaga is rendkívül értékes. Végül az 1946-os Nürnbergi bosszúper eddig elhallgatott részletei máig szóló üzenetekkel, hogy mire voltak képesek a demokrata bűnözők.

RENDELHETŐ KIADVÁNYOK

 A könyv ára postaköltséggel együtt 6000 Ft, a Magyar Oldal előfizetőinek 5400 Ft

A könyv részletei az októberi számban olvashatók.

Magyar Oldal oldal előfizetéséről

A Magyar Oldal több évig volt a Facebookon, de 2016 márciusában teljesen jogtalanul törölték. Volt Facebook-os olvasóinknak azt javasoljuk, hogy a nyomtatott Magyar Oldalt vásárolják meg az újságosoknál, de elő is lehet fizetni. A lap nem csak elhallgatott témákkal foglalkozik, hanem olvasói véleményeket is közöl. Ezen az oldalunkon is hozzá lehet szólni a témákhoz.

Magyar Oldal legfrissebb számának tartalmából

A Magyar Oldal 2017 januári számának tartalmából: 

Emlékezés az ártatlanul kivégzett Bárdossy Lászlóra, a magyar királyi miniszterelnökre - Immár 72 éve nincs emléktábla a Markó utcai fogház falán, ahol a háború után több ezer magyart végeztek ki ártatlanul a bosszúállók, közöttük volt négy magyar miniszterelnök is - Ma időszerűbb mint 1956-ban - 1956-os írás a zsidókommunisták jellemzéséről - Kötelezettség nélkül nincs jog - Ősi koronázó városunk Pozsony - A faji származás a lényeg - 120 éve született Szálasi Ferenc - Sortűz az országház előtt, 1956-ban - Elég volt a pártrendszerből - Nem működik a képviseleti demokrácia - Nagy Imrov a tömeggyilkos - Levették a képernyőről - Magyarországon rablógazdálkodás folyik.